8 tipp a megfelelő járműkövető rendszer kiválasztásához
Egyre több vállalat ismeri fel annak fontosságát, hogy gépjárműparkjának kezelését digitális járműkövető rendszer beépítésével könnyítsék meg.
A flottakövető rendszer segítségével ellenőrizhetővé válik a járműpark működése, a rendszer beüzemelésével jelentősen csökkenthető a működési-, üzemanyag-költség. Nem csak a jármű pontos helyének meghatározása válik lehetővé, de mérhető lesz a gépjármű által megtett távolság, az üzemanyag fogyasztás, és nem utolsó sorban az üzemórák száma.
A járműkövető rendszer alkalmazásával tehát kontrolálhatóvá válik a járművek mozgása, rögzítésre kerül a valós menetteljesítmény, automatikus útnyilvántartás készül, és ellenőrizhető az üzemanyag-fogyasztás.
A flottamenedzsment rendszer alkalmazásával megszüntethető a szabálytalan járműhasználat, és figyelemmel kísérhető a teljes munkafolyamat és az azzal kapcsolatos költségek. Azok a cégek, akik figyelmet fordítanak arra, hogy a költségeik merre szivárognak el egyre nagyobb számban alkalmaznak járműkövető rendszert, mely átfogóan menedzseli, azaz teljes körűen ellenőrzi a munkaerőt, illetve a gépjármű flotta működését.
A flottamenedzsment rendszer bevezetésével tehát figyelemmel kísérhető a cég járműparkjának mozgása, a járművek fogyasztása, működése, így nagymértékben csökkenthetők a működési költségek, illetve a járművel dolgozó munkatárs adminisztrációs feladatai. A járműkövető rendszer célja, hogy a járműparkkal rendelkező cégek olyan logisztikai információkhoz jussanak, amelyek segítségével hatékonyabban tudják üzemeltetni és felügyelni flottájukat.
Még nem találta meg a megfelelő járműkövető rendszert?
8 tipp
a megfelelő járműkövető rendszer kiválasztásához
1. Tesztelje a rendszert vásárlás előtt!
2. Ne ugorjon be az ingyenes ajánlatoknak!
3. Szerződésben kötelezze a szolgáltatót a visszavásárlásra bármilyen probléma, hibás működés esetén!
4. Egyedi igényei vannak? Akkor Önnek fontos az igényekre szabott rendszer, az opcionálisan csatlakoztatható berendezések, a járműspecifikus funkciók széles skálája.
5. Ne vállalja be a GSM költség külön számlázását, ne Ön adja a SIM kártyákat – előnyösebb a fixen tervezhető havi költség!
6. A gyors és valóban pontos pozíció meghatározás alapja a bármikor elérhető, előfizetés nélküli, térképes adatbázis, mely utca szinten részletetezett.
7. Legalább 2 éves garanciaidőt válasszon a hosszútávú biztonság érdekében.
8. Ne hagyja, hogy javítsák a meghibásodott egységet, Ön számára legjobb az azonnali cseregarancia!
Úgy érzi nem üzemelteti gazdaságosan járműparkját?
Felülvizsgálná a már meglévő rendszerét?
Kérje ki szakértőink tanácsát:








Betöltés...
